A diéta tervezése

A hatásos diéta feltétele az, hogy min­dig tudjuk, hol tartunk. Más szóval: csak akkor vagyunk képesek az orvos által előírt energiamennyiséget meg­tartani, ha energia- és tápanyagtáblá­zat segítségével étrendet tervezünk és kiszámítjuk minden egyes étkezés energiatartalmat. Természetesen az étrend tervezése és az energiatarta­lom kiszámítása mindig előre tör­ténjék, mert a táplálékok elfogyasztá­sa után végzett számítással már csak azt tudjuk megállapítani, mennyi is volt az energiabevitel, de ha túl sok volt, akkor már nem tudunk rajta vál­toztatni. Az előre tervezéskor termé­szetesen van lehetőségünk módosí­tásra, az energiatartalom csökkenté­sere.

Ez a munka riasztónak tűnhet, de miután magam is kipróbáltam, tapaszta­latból tudom, hogy az első napon ne­héz, a másodikon már könnyebb, és a negyedik-ötödik naptól kezdve pilla­natok alatt megoldható feladat, mert az étlaptervezés során egyre több táp­lálék energiatartalmát tanuljuk meg, egyre több táplálék ismétlődik, tehát már nem kell újra számolni. Egyik ismerősünk úgy oldotta meg ezt a kérdést, hogy egy un. regiszteres füzetbe min­dig beírta az új ételeket, táplálékokat, és azután már nem kellett gondolkod­ni, összetevőnként számítgatni, csak felütötte a füzetet a megfelelő helyen, és már ki is derült az illető táplálék energiatartalma.

Ezzel a módszerrel ráadásul fokozato­san megtanulja, hogyan kell eligazod­ni a táplálékok között, miből ehet töb­bet, miből kevesebbet, miből sokat, miből semmit, az energiatartalomtól függően. Amikor a fogyókúra véget ér, és Ön elérte a kívánatos testtöme­get, akkor a fenntartó táplálkozás so­rán éppilyen könnyedén tervezi az ét­rendet a megszerzett tudása alapján, és elkerülheti a visszahízást.

Kapcsolódó cikkek

  • Elhízás, egészség, betegség
    Most már tudja, mi az elhízás, hogyan lehet a testtömeget ellenőrizni, az el­hízás tényét megállapítani, de tudja-e azt is, milyen veszélyekkel jár ez a be­tegség? Már Hippokratész írta, hogy az elhí­zottak korán meghalnak. Ez a megfi­gyelés ma is helytálló, az elhízott em­berek halálozása nagyob...
  • Mi az oka az elhízásnak?
    Amint az eddigiekből már kiderült, az elhízás zsírraktáraink növekedésének a következménye, A zsírraktárak ak­kor növekednek, ha rendszeresen több energia kerül a szervezetbe mint amennyi felhasználódik, azaz többet eszik valaki a számára szükséges mennyiségnél. A szervezet a többlet­tel, a felesleg...
  • Gombos Edina fogyása – Mitől fogyott le Gombos Edina?
    Gombos Edina (34) váltig állítja: Kapszulát szedtem, és ettől lefogytam! - Schobert Norbi pedig éppen az ellenkezőjét állítja: Ez lehetetlen! A Sláger rádió műsorvezetője viszont rácáfolt, és 6 kerek hónap alatt 9 kg-ot fogyott, ráadásul állítása szerint úgy, hogy semmit sem változtatott étkezési sz...
  • Elhízni könnyű…, de miért is van ez?
    Az előzőek megerősítik azt, amit Ön már régóta sejt: néhány falattal igen sok energiát lehet a szervezetbe juttatni, de a hosszú ideig tartó és fárasztó munka, sport nem a várakozásunknak megfelelően növeli az energiafelhasz­nálást, segíti a súly leadását. Előbb már szól­tunk arról, hogy a szervezet...
  • Fogyókúra Norbi Diéta – Norbi Update 1 kódok és receptek
    A Norbi név már-már márkává vált és ennek egy szegmense a Norbi Update. Schorbert Norbi fogyókúra alatt mindenképpen javasolt, hogy az előírt időt mindenképpen tartsad be, és hogy lehetőleg csak norbi update 1 ételeket fogyasszál. Amikor fogyás alatt vagy, akkor a 3 kategóriás ételeket semmiképpen n...
  • Fűszerezés, sózás
    A fogyókúrában az ételek ízesítése, színezése (piros­paprika) épp olyan fontos, mint a ha­gyományos táplálkozásban. A jóízű, il­latozó, kellemes színű ételeket szíve­sen fogadja a fogyókúrázó, és nem hagyja abba olyan könnyen a diétát, mint aki csak unalmas, egyhangú, íztelen táplálékokban gondolkoz...
  • Az elhízás fogalma, formái, fokozatai
    Az elhízás táplálkozással összefüggő betegség, kezelésében a diétának alapvetően fontos szerepe van. Az el­hízás hatékony kezelésére szolgáló diéta csökkentett energia-, és ezen belül erősen csökkentett zsírtartalmú étrend. Az elhízás etrendi kezelése, hason­lóan minden gyógyító ténykedéshez, az orv...
  • Mit ez a Weight Loss Plus tabletta vagy kapszula? Átverés?
    A Weight Loss Plus csodakapszula lenne, vagy egy újabb átverés? Itt nem sok infót nem találni a forgalmazóról, vagy gyártóról: agn.medicalnewsreporter.com, mindösszesen a lap alján van valami ilyesmi: "A készítmény gyártója:: Active Food Supplements, 303 Place Pangahari Mutsamudu, Union of Comoros, ...
  • Diéta vércsoport szerint – Vércsoportdiéta
    Az egyik legújabb diéta típus a Magyarországon dr. Peter J. D’Adamo Az AB0 terv című könyvének köszönhetően közismertté vált vércsoportdiéta. Az író módszerét azonban sokan megkérdőjelezik. A vércsoportdiéta alappillérét a lektinek szervezetre kifejtett hatása alkotja. Ezek számos táplálékban meg...
  • Húsok, húskészítmények
    A húsok és húskészítmények értékes fehérje-, jól hasznosuló vas- és B12-vitamin-, va­lamint cinktartalmukkal tűnnek ki. A fogyókúrás étrendben csak a kis zsír­tartalmú változatoknak van helyük. Nézzünk néhány példát: 100 g csirkemell = 440 kJ (105 kcal); 1,0 g zsír 100 g csirkecomb = 556 kJ...

Norbi DVD lemezt sorsolunk ki az első 100 Facebook csatlakozó közt! Csatlakozol?